Mondj egy mesét

A gyermekkor varázslatos üzenete

Aki épp ott "rosszalkodik" körülötted, most gyűjti be élete  legmaradandóbb élményeit.

Hmm, egy illat, egy íz a múltból. Gyermekkori emlékek.  A nagyi által sütött sárga sütemény, a spenót, ahogy ő készítette. Nosza süssünk-főzzünk mi is olyat, és dicsérjük, milyen finom! Ez pedig csak íz és illat élmény, mégis hozza magával a boldogság érzését. 

Minél régebbiek az emlékek, annál nagyobb élményt adnak, amikor felbukkannak emlékezetünkben.

Ha fel tudjuk idézni a nyári zápor illatát, az is varázslatosabb, ha a gyermekkorunkból jön elő. 

Visszaemlékszem az első halra, melyet megpillantottam az átlátszó, tiszta Balaton vizében. A duruzsoló kályha hangjára és a csendélményre. Az első játékbabára erősebben emlékszem, mint a többire. Az első mesekönyvre is. A jeges szélből való hazatérés a meleg szobába sokkal bizsergetőbb, ha a gyermekkor élményére gondolunk.

Körültekintek a velem egykorúak között. Milyen sokan emlegetik a fél évszázaddal ezelőtti sérelmeiket, melyek a szülők, a szomszédok, a tanárok, a pajtások okoztak nekik. Sokan még mindig avval magyarázzák jelenkori természetüket, hogy azért olyanok amilyenek, mert gyermekként így és úgy elbántak velük. 

Egyesek arról panaszkodnak, hogy titokban kellett mesét olvasniuk a paplan alatt zseblámpával. 

Igen, a legkiszolgáltatottabb kor a gyermekkor. Pár évvel ezelőtti bajainkat kiheverjük egy idő után. A gyermekkori jó és rossz emlékek belesütik magukat minden korunkba. 

Fiatal apák, anyák, idősebbek, mind-mind emlegetik a gyermekkori élményeiket, de kevesekben fogalmazódik meg igazán, hogy aki épp ott "rosszalkodik" körülötte, most gyűjti be élete legmaradandóbb élményeit.

Mindenkinek jobban kellene figyelni a gyermekekkel való bánásmódra.  

A jó szülőknek is még ennél is jobban, a szereteten kívül tudatosabban kellene látnia, hogy minden mondata és cselekedete egy életre beivódik valakibe, aki szintén egy világot hordoz magában, és örökíti tovább a gyermekekkel való bánás kultúráját.

Nem csak a gondokat kell megosztani, az örömeinket is.  A "gyermeki" érzéseknek ott kell maradniuk bennünk, hogy jobban megértsük őket, hisz belőlük lesz az a sokat szidott "szörnyű ez a világ".

Ki tette azzá és kinek? A felnőtt társadalom adja át a következőknek.

Nemcsak elvárásokat kell felállítani gyerekeinkkel szemben, hanem botlásaikkal együttérezve elfogadni azokat és megtalálni közösen a következő lépést.

 

Régen a családi történetek szájhagyomány útján öröklődtek. Az egymásra figyelés, a történetek elbeszélése, meghallgatása teremtette meg a tudást. A kiszínezett legendák és mondák példákat állítottak fel. A mesék mesélése pedig a szabad fantáziálás, a szárnyaló lélek szórakozása volt. Valamikor mindez élő szóban történt, és nem engedte elszakadni egymástól az embereket.

Az írás és olvasás feltalálása bár óriási és magasztalt fejlődés, mégis van nem egy árnyoldala is. Amikor elszaporodtak az írott szövegek, plafonig érő polcok teltek meg velük és  a "könyvmollyá" alakult ember kifejlődött. Szinte nem is volt igazi társas kapcsolata annak, akinek szenvedélyévé vált a könyvek bújása. Akiktől a tudást magába szívta - embertársaitól -, épp azoktól fordult el.

Szókratész szerint: 

"Az írás feltalálása éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékező tehetségüket - az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni... A tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek." 

De nem fejtegetném most hosszabban a találmányok pozitív és negatív hatását. Jelenleg a technika visszaadta az emberi kapcsolatok ápolásának lehetőségét, a telefonnal, a mobillal, az internettel. 

Sok árnyoldala mellett örüljünk a napos oldalának. Örüljünk, hogy sok hasonló érdeklődésű ember rátalálhat egymásra. A magányos ember nem érzi magát annak, ha a világhálón barangolva nézeget és megmutathatja magát.

Ebben az információs dömpingben ki kell fejlődnie egy ősi ösztönnek, hogy a bőség zavarában válogatni tudjunk. Végső soron a teremtett világ is a bőség zavara, és mégis kialakult bennünk a válogatni tudás, tehát tegyük ezt a vizualitás világában is.

A fantázia teremtette világ legnemesebbje a mese, mert gyerekként evvel találkozhatunk először.

Bennem azok a mesék maradtak meg a legjobban, ahol a szereplők nem harcoltak egymással, hanem elfogadták a másikat olyannak, amilyen.Egymásra ráérősen, odafigyelve élnek, és közben egyszerű érzéseikkel a legnagyobb bölcsességeket közvetítik, szinte észrevétlen.

Már bizonyára mindenki kitalálta, hogy melyekre célzok. Mici Mackó,  A kis herceg, Óz a csodák csodája, de folytassátok Ti!

Írjatok nekünk olyan mesékről, ahol nincs harc, de elfogadás az van, ahol senki nem várja a "happy endet", mert mindvégig boldogság van, csak úgy, keresetlenül.

Küldjetek mesecímeket, hogy kiválaszthassuk a 2017-es Zalai Mesetábor alkalmával a legjobbakat az erdei meseolvasó túrára. 

Elérhetőség: szia@mesemoly.hu